Az ajánlás 46 pontban fogalmazza meg, hogy a tagállamoknak milyen jogalkotási feladataik vannak, és milyen állami politikákra és programokra van szükség az LMBT emberek által elszenvedett hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés érdekében. A dokumentum kilenc problématerületre összpontosít, ezek: a gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények, az egyesülési és gyülekezési jog, a család és magánélet, a munkavállalás, az oktatás, az egészségügy, a lakhatás, a sport és a menekültügy. A dokumentum többek között kitér rá, hogy a hatóságok kötelesek biztosítani az LMBT emberek békés utcai megmozdulásokhoz fűződő jogát; az LMBT emberek hátrányos megkülönböztetése a gyermek-elhelyezés, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés során is tilos; az iskolai tananyagoknak objektív információkat kell tartalmazniuk a homoszexualitás és a transzneműség kérdése kapcsán; és a transzneműek számára biztosítani kell a nem megváltoztatására irányuló orvosi beavatkozások elérhetőségét, valamint lehetővé kell tenni, hogy nemüket hivatalosan is megváltoztassák. A Magyar LMBT Szövetség üdvözli e történelmi jelentőségű megállapodás elfogadását, és felszólítja a magyar kormányt, hogy az érintettek civil szervezeteinek bevonásával készítsen középtávú cselekvési tervet a dokumentumban vállalt kötelezettségek megvalósítása érdekében. A dokumentum teljes szövege elérhető itt. pride.hu / Magyar LMBT Szövetség |