A 15. Budapest Pride fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány nevében szolidaritásunkat fejezzük ki észt, lett, litván LMBT barátaink és a Baltic Pride képviselői mellett. A minapi események - melyek során Vilniusban erősen vitathatóan, „biztonsági" okokra hivatkozva először megtiltották a szombati melegfelvonulást - mélyen érintettek bennünket is, hisz egy demokratikus alapokon működő ország vezetésétől méltánytalan cselekedet történt. Fellebbezésetek nyomán született újabb bírósági döntés, amely ismét engedélyezi a felvonulást, reményt és bizakodást nyújt mindannyiunknak: egyetlen bíróság és hatalom sem hagyatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy az alapvető emberi jogok, így a gyülekezési jog mindenkit megillet, beleértve a Baltikumban élő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösséget is. Mi, a Budapest Pride szervezői szeretnénk, ha tudnátok, hogy a távolból is veletek vagyunk, és támogatunk titeket. Reméljük, hogy a történtek a jövőben arra buzdítanak benneteket, hogy folytassátok az LMBT emberek jogaiért vívott küzdelmet - amire, mint láthatjuk, nagy szükség van. Bízunk benne, hogy a rendőrség teszi majd a dolgát és megvéd benneteket.A szombati felvonuláshoz békességet, kitartást és bátorságot kívánunk nektek! A Budapest Pride szervezői pride.hu / Budapest Pride
|